|
Tudósítás a Budai Borfesztiválról
|
 |
Két napot szántunk az eseményre, röviden összegezve nagyon színvonalas szervezés, exkluzív helyszín, 202 boros stand, estefelé tömegnyomor. Az ország legnagyobb borfesztiváljára 2200 Ft volt a napijegy, ami mellé járt egy kóstoló pohár, pohár tartó szütyő és 200 forint értékű kóstoló jegy. Ugyan is jegyekre adták a bort a standoknál, bár sok helyen elfogadtak kp.-t is. Saját kis szabályaink szerint tilos volt Szekszárdi standot látogatni, ugyan is ott jövő hét végén lesznek szüreti napok és majd akkor, valamint tilos volt Villányit, mivel arra felé élünk, és azt bármikor megtehetjük. ...
|
Első napot Tokajra szenteltük, én rámentem a száraz Furmintokra, a kedvesem pedig az édes aszúkra. Találtunk egy két jó példányt, amit különösen kiemelnék, az Gróf Degenfeld száraz Furmintja. Megtaláltuk a legdrágább bort is, A Royal Tokaji színeiben induló versenyző, 2000-es Natúr Eszencia, fél deci 7000.-Ft! Nem hagyhattuk ki, kértünk belőle, és összehasonlítottuk a szintén Royal Tokaji 1996-os Aszú Eszenciával, amiért „csak” 2500.-Ft-ot kértek fél decijéért. Hát, nagy élmény volt! A natúr eszencia úgy készül, hogy a zúzatlan aszú szemeket berakják egy kádba, és a saját súlyánál fogva kipréselődött nedűt felfogják. Az íz nagyon koncentrált, állaga sűrű, szinte mézes. Teljesen rátapad a pohár falára, az utolsó cseppeket ezért percekig hátra hajtott fejjel kell kiimádkozni a pohárból. Ízvilágában nagyon érdekes, édes, szirupos, mézes, majd savanyú jegyek jelennek meg, utóízben is hosszú, töltött savanyú cukorka töltelékre emlékeztet. A jóval olcsóbb társa az Aszú Eszencia színében kicsit sötétebb, szirupos, de nem annyira sűrű, egy igazi aszú koncentrátum, érdekes, hogy van sava is, ennél jobban érezni a botrirtisz-t. Mind a kettő nagyon ízlett, méltán világhírű nedű. A második napot Egerre szántuk volna, de kb. a hatodik csalódás után feladtuk, és átpártoltunk Sopronba. Régóta érdekel az ország Shiraz kínálata, ezért ahol csak tudtam, erre mentem rá. Az egyik legjobb közülük a Soproni Pfneiszl Pince 2005- Shiraz-ja volt. Kékfrankosokat is kóstolgattunk, ezek közül a legnagyobb élmény a Taschner Borház Kékfrankos Classic 2007, és a Kékfrankos Weidengrund 2006-os példányai voltak. Az elsőt nagyon élénk, málnás, gyümölcsös jegyek jellemezték, még az egy évvel öregebbet a málna mellett az érettebb, lekváros gyümölcsös ízek. Ajánlom szíves figyelmetekbe mindkettőt!
A fesztivál felfedezettje számunkra a Kattra Pincészet volt Etyekről. Én egy Pinot Noirt kóstoltam tőlük, egy 2007-est, ami pár hónapot volt barrique hordóban. Rögtön beleszerettem, másnap meglátogattuk a pincészetet Etyeken, végigkóstoltuk boraikat, és nagyon kellemes meglepetésben volt részünk, ugyan is szinte minden borukra jellemző volt a friss, gyümölcsös, fajtajelleges, illatos, jól kidolgozott jelző. Vásároltunk tőlük hét palackkal, bővebb beszámolót ezekről valamikor később olvashattok itt nálunk. Összegezve az élményeket, dicséret a rendezőknek, nagyon jól sikerült a rendezvény, szuper kis programok voltak a színpadokon, voltak pohármosók, kajás standok, bár a zsíros kenyér hiánycikk volt. Este kilenc tíz körül egyre nagyobb lett a tömeg és a hangulat átcsapott egy kicsit össznépi ivászatba, aki a bor miatt megy ki és nem a bulizás miatt, érdemes minél korábban kezdeni! » Hosszászólás írása
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommenteket. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.
» 1 Hozzászólás
1Hozzászólás at 2008-10-01 [08:01]
A Budavári borfesztiválon remek elegáns Pinot noir rosét és Pinot nor vörösbort kóstolhattunk az etyeki Kattra Picészettől. Kissé meglepődött társaságunk mert a borvidék inkább fehérborairól híres.
|