Chateau Teleki Villány - Olaszrizling 1945

Illatában bodza és frissen kaszált mező, ízében vattacukor… - csak vicc volt! -na nem, persze hogy nem nyitottam ki! De megtaláltuk! Még nyáron, Balatonon beszélgettünk nagymamával a borokról, szőlőkről. Nagyapám szőlész, borász volt. A hetvenes években minden nyáron, hetente többször telepakolta Wartburgját ötliteres boros kannákkal, és járta a németekkel teli kempingeket a Balaton partján és árulta a mohácsi szőlőhegyen készített borait. Emellett oltványokat termelt. Több mint negyven fajta csemege, és ki tudja hány fajta borszőlő oltványt állított elő tízezer számra. Talán ő volt az első csomagküldő szolgálat az országban, emlékszem gyerekkoromban a postás minden nap 50-100 db körüli levelet hozott, benne a megrendelésekkel. Nagymama pedig csomagolta az oltványokat, és kiskocsival toltuk a postára feladni őket. Amikor ő kezdte, a negyvenes évek elején, gyakran üzletelt Telki Sándorral, Teleki Zsigmond fiával, akik a filoxéra vész után kinemesítették a világ legismertebb szőlő alanyfajtáját a Berlendieri x Riparia Teleki Kober 5BB –t. 1945-ben itt voltak ebédre nálunk, emlékszem ragulevest főztem, és ez a Teleki kenyeret kért hozzá. – mesélte nagymama. Hozott egy pár üveg bort is, valahol meg is van! ...

Múlt vasárnap nagymamánál ebédeltünk Mohácson, és eszembe jutott a Teleki bor. Tényleg meglehet még? Egy kis keresgélés után előkerült porosan, pókhálósan egy melléképület asztaláról. Chateau Teleki Villány. A palack tetején ónból készült kapszula, nyakán egy pecsét, törvényes védjegy felirattal. A nyakán kanyargó szalagon is írás, amiből mára csak annyi látszik, hogy „Teleki” és hogy „saját”.
Öt nappal később előkerült még egy üveggel ugyanebből a fajtából, ami ott lapult nagybátyám szekrényének legsötétebb zugában. Ez a palack sokkal jobb állapotban van, mint az első. Kiderült róla a fajta is, a Rizlinget egész pontosan ki lehet olvasni, az „olasz” feliratot csak sejteni lehet. A címkén egy rajz, ami az egykori Chateau Teleki Pincészet épületét ábrázolja. Most már én őrzöm mind a két palackot, ott tisztelegnek az egyik az öreg Teleki, a másik nagyapám emlékének.

Villányban, ott, ahol most a Csányi Pincészet áll, valamikor régen egy gyönyörű épület volt, fából készült tornyokkal. 1912-ben építette Shaumburg Lippe hercegi uradalom, akik egy pezsgőgyárat üzemeltettek itt. Később az épületet megvette a Littke család, akik szintén pezsgő gyártással foglalkoztak Pécsett. 1930-ban vásárolta meg a Teleki család az üzemet, ahol szaporítóanyag előállításához szükséges korszerű üzemrészt, irodát, bortároló pincét, valamint palackozót is létesítettek. Itt tevékenykedtek a Teleki fiúk egészen addig, még valamikor 1945 után a borászatot államosították. Utána is ők irányították a termelést jó ideig, majd állítólag valamikor Ausztriába menekültek. A szocializmus idején itt, a Villányi Borkombinátban készültek továbbra is a vörösborok, majd rendszerváltás után Csányi Sándor vette meg az üzemet. Most, a Csányi Pincében készült borok szintén Teleki néven futnak a piacon, a magasabb kategóriájú boraikat pedig Chateau Teleki néven forgalmazzák. De olyan Chateau Telekije senkinek nincs, mint nekem, ráadásul két palackkal! Esküszöm, ha találunk még egyet, megkóstoljuk!

További képek a galériában!

2008.12.04. - Faludi Sándor