|
|
Bortúra Észak-Olaszországban, Friuli tartományban...
|
 |
Első benyomásra az Olasz borok olyanok, mint az Olasz emberek. Sokszínűek, változatosak. Ittunk nagyon jó borokat, és találkoztunk olyannal is, amit szívesen elfelejtenék. Már régóta érdekelnek az Olasz emberek. Szeretem a mentalitásukat, az élethez, a családhoz, a barátokhoz való viszonyukat, sokszínűségüket. Az Olasz konyha remekműveit pedig mindenki ismeri. A kedvenc borászom, példaképem, Robert Mondavi szintén Olasz származású. Elhatároztuk hát, hogy végigjárjuk az Olasz borrégiókat, és megismerkedünk velük egy kicsit mélyebben. Az első túra helyszíne Észak-kelet Olaszország volt, Friuli Venezia Giulia. …
|
A szállásunkat, a bázist Udinétől északra egy kis faluba, Povolettóba jelöltük ki. Onnan indultunk minden nap különböző irányba, méghozzá biciklivel. Povoletto egy kis falu, Udinétől nyolc kilométerre északra. Egy, a XV. században épült villában laktunk, a neve Villa Domus Magna. Gyönyörű környezetben egy levendula farm mellett. A házban megőrizték a régi kor stílusát, a berendezése elegáns és otthonos. (www.domusmagna1467.it) Csütörtök délután érkeztünk nyolcadmagunkkal. Mindjárt célba is vettük a legközelebbi borászatot, ami kb. egy kilométerre található, a neve: Teresa Raiz. Az 1971-ben alakult borászat 13 Hektáron gazdálkodik, legnagyobb mennyiségben Pinot Grigio-t, azaz Szürkebarátot termeszt. De fajtakínálatában megtalálható a Carernet Sauvignon, a Merlot, a Ribolla Gialla, Tocai Friulano, Chardonnay, Sauvignon Blanc. Kicsi csapatunk kedvence a Pinot Grigio volt, nagyon illatos, kicsit szénsavas, jó egyensúlyú, komplex bor. Az ára 5 Euro volt.
Másnap célba vettük a tőlünk 26 kilométerre fekvő Brazzanót, ahol ellátogattunk Livio Felluga borkóstoló házába. Az út biciklivel két óra volt, kis utakon, szép tájakon, néha kukoricaföldeken átvezető kavicsos úton tekertünk, követve „Andi” a GPS utasításait. Pár kilométeres szakasz volt, ahol forgalmasabb úton kellett tekernünk, de ez sem volt túl kellemetlen. A terepviszonyok elég kedvezőek, van egy-két emelkedő az úton, de ha odafigyelünk, és a hegy lábánál körülfutó úton megyünk, és nem a hegyen keresztül, akkor ugyan kimaradunk egy gyönyörű látványból, viszont nem fáradunk el annyira.
Livio Felluga a térség leghíresebb borásza. A 2006 Pinot Grigio-ja 92 pontot kapott. 2004 –es Merlot 91 pontot, a 2003 Merlot 90 pontot kapott. Mi mindjárt a híres Grigióval kezdtük. Nagyon szép tükrös, tiszta, halványsárga szín, kellemes aromák, szép, összhangban lévő savak, széles ízpaletta… Mindenkinek nagyon tetszett. Megszerettük volna kóstolni a híres Merlot is, de sajnos abból már nem volt. Helyette kipróbáltunk egy Vertigo nevű bort, ami Merlot és Cabernet Sauvignon házasításából készült. Hát ez olyan rossz volt, hogy csuda! A színe szép bíbor, szinte lilás, élénk, az íze pedig szörnyű kesernyés, fanyar, szájpadlásra rátelepedő, nagyon nyers, éretlen, csersavas bor. A táj mindenfelé lenyűgöző, az Alpok lábainál vagyunk, kis falukon visz az utunk. Estére a helyi Spar áruház kínálta Olasz borokból ismerkedtünk tovább az ország értékeivel. Persze nem maradhat el a jó kis sonka, a sajtok és az oliva sem!
Másnap San Danielle felé indultunk, egy gyönyörű bájos falu, ahol minden a sonkáról szól. Ez egy harminc kilométeres táv oda, de itt már számolni kell nagyobb emelkedőkkel is. Az út két, két és fél óra. A végén olyan meredek, hogy tolni kell a bicajokat. A jutalom a híres San Danielle sonka, jófajta borokkal. Az étterem mellett volt egy borbolt, ahol megkóstolhattunk egy helyi termelő által készített Merlot-Syrah cuveet, ez a bor adta vissza a helyi vörösborokba vetett hitünket. Szenzációs volt, címke nélkül 15 Euroért sikerült hozzájutnunk néhány palackhoz egy kis könyörgés után.
Vasárnap, hazafelé menet útba ejtettük Triestet, majd onnan elautóztunk a Szlovén tengerpartra, egy kis fürdőzésre. A következő Olasz bortúra helyszín Piedmont lesz, Észak-nyugat Olaszországban, leghíresebb borászatával a Gaja-val!
Képek a galériában!
» Hosszászólás írása
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommenteket. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.
» Nincsenek hozzászólások
Nincsenek hozzászólások mostanáig.
|